TACIT blog

TACIT blog

Mit tanultam 30 könyv elolvasásából 30 nap alatt?

2015. október 29. - Görög Ádám

2883yvajgzmozc.png

(a könyvek listája az első kommentben)

Warren Buffet (a világ egyik leggazdagabb embere, befektetőlegenda) két dolgot gyakran hangsúlyoz: hogy mennyi mindent köszönhet az önképzésnek, és hogy ezt tartja a legjobb befektetésnek, illetve, hogy (állítólag) úgy érzi, hogy az élete 10%-át elpazarolta, mert túl lassan olvas. 

Nehéz lenne pontosan megmondani, hogy mennyi előnyt jelent az valakinek, ha panaszkodás helyett mindig elővesz egy könyvet az aktuális problémáról, és rövid időn belül fel is tudja dolgozni. 

Nekem személy szerint sokat jelentett, ez tette lehetővé, hogy nagyon fiatalon is nagyon gyors tempóban haladhassak, és ahogy Newton említette, csak annyit kellett tenni, hogy nagyon odafigyeltem, hogy melyik óriások vállára pozicionáljam magam. Ma pedig ez egyszerű: be kell írni, Google-be, hogy “best books on…”, és/vagy végignézni Amazonon az adott könyvkategória toplistáját.

Szeptemberben úgy döntöttem, hogy mindezt egy magasabb szintre teszem egy kihívás keretein belül: 30 könyv, 30 nap alatt.

Számomra ez egy fantasztikus tapasztalat volt, és hamarosan (más formában) újra belevágok.

A módszer

A módszer önmagában nem bonyolult, de ehhez elsősorban azt kell látni, hogy milyen problémák merülhetnek fel.

1, Sokan olvasnak rendszeresen, de gyakran kiesnek a gondolatmenetből, amint egy bekezdés nehezebben értelmezhető, és elkezdenek visszafelé keresgélni, hátha lemaradtak valamiről. Mivel én is több hosszabb-rövidebb e-bookot írtam, pontosan tudom, hogy a legtöbbször pár bekezdéssel később minden el van magyarázva, de az ember természetes reakciója, hogy nem akar lemaradni semmiről, és addig nem akar továbbhaladni.

2, A másik gond, ha valaki csak “olvasgat”, terv nélkül. Ilyenkor egy értesítés a telefonján, vagy a hirtelen érkezett vágy, hogy lefőzzön egy teát kiragadja őt a koncentrációból. Ha egyszer megszakítod a fókuszálást, akkor 20 percbe is beletelhet, amíg visszakerül az ember a “zónába”, amikor maximális tempóban tud haladni.

3, Úgysem fogsz emlékezni mindenre, amit olvasol, mégis sokan az utolsó kötőszóig felolvassák maguknak a szöveget a belső monológjukban, lelassítanak amikor a mondat végére érnek, és ez jelentősen megakasztja a tempójukat, feleslegesen (ha nem is azt a módszert használod, amit én leírok, 40-50%-al gyorsabban tudsz olvasni, ha nem lassítasz le a mondatok végén, és csak a fontos szavakra koncentrálsz).

Kövesd a blogot Facebook-on!

A módszer, amit javaslok pontosan azt szorgalmazza, hogy ezeket meg tudjuk kerülni. Ha non-fiction könyveket olvasol (tehát ha önképzés a cél) érdemes arra figyelni, hogy tudd értelmezni magadnak a könyv tanulságát, pár példatörténet megragadjon, és tudd pontozni a könyvet a magad számára, hogy érdemes-e még egyszer nekivágni.. Októberben például (többek között) pont ezt csináltam, a legjobb könyveket újra elolvastam úgy, hogy már tudtam, hogy miről szól a mondanivalójuk, több előismeretem volt, és így sokkal több tanulságot tudtam levonni.

A lényeg a következő: párhuzamosan olvastam a könyv Kindle verzóját, és hallgattam a hangoskönyv kiadását 2x-es tempóban. Ehhez tehát feltétel, hogy tudj angolul, mert magyar nyelven nagyon gyér a felhozatal hangoskönyv téren, angolul viszont a legtöbb könyvhöz már elérhető szokott lenni.

2883zu88hxhgf2.png

Egy 250-270 oldalas könyv hangoskönyve 7,5-8,5 óra szokott lenni, tehát kétszeres tempóban nagyjából napi 4 óra koncentrálásba került egy könyvet elolvasni. Kis gyakorlással ez a kétszeres tempó könnyedén követhető (legalábbis másfél óráig, mert azért utána elkezd zúgni az ember feje...).

Nem esel ki a gondolatmenetből, és nem lassítasz le, mert a hangoskönyv “húz” maga után. Egy egész rituálévá válik leülni olvasni. Keresel egy kényelmes helyet, beállítod a hangoskönyvet és a könyvet, tudod hogy 1-1,5 órán keresztül ezt fogod csinálni, tehát előre lefőzöd a teát, előre elmész mosdóra, kikapcsolod az értesítéseket a telefonon, és kibillenthetetlen vagy a koncentrációból. 

Hogyan juss hozzá olcsón az anyagokhoz?

Az Amazon.com az utóbbi években erősen invesztált a hangoskönyvek népszerűsítésébe, az azokat forgalmazó Audible.com felvásárlásával, és promóciók biztosításával.

Egyrészt kapsz engedményt egy könyv megvásárlása után a hangoskönyvre, így sok esetben plusz 3-4$-ért hozzáférhetsz mindkettőhöz.

Másrészt az Audible úgy hirdeti magát, hogy promóciós linkeket ad különböző videóbloggereknek, podcastereknek, amiken keresztül regisztrálva az első e-book ingyenes.

Ha szeretnéd, regisztrálsz 30 e-mail címet, mindegyikkel regisztrálsz egy Amazon-fiókot (ami kell az Audible-höz, és csak új regisztrálóknak él ez az “első ingyenes” ajánlat).audible.png

Vagy választhatod azt, amit én csináltam, élt egy olyan akció (ha jól emlékszem GroupOn-on keresztül, de a Honey nevű Chrome kiegészítővel minden online vásárlás előtt találhatsz élő promókódokat), hogy van havi feliratkozásos kreditrendszer, és az első 3 hónapban 2$-ba kerülnek a kreditek (ezen kívül nekem korábbi feliratkozásból több audiokönyv megvolt már, illetve néhány hosszabb könyvet csak újraolvastam).

Amazon.com-on pedig az e-book megvásárlása után 3-4 napig van lehetőséged visszaváltani azt (Audible-n pedig korlátlanul-tehát én is volt, hogy 2-3 hangoskönyvet azonnal becseréltem másikra). Nyilván nem arra tervezték, hogy valaki egy nap alatt elolvassa őket, de én azt javaslom, hogy amit nagyon jónak, tanulmányozásra érdemesnek tartasz, azt tartsd meg (milliószor jobb, mintha letorrenteznéd legalábbis).

Alternatíva lehet a Scribd.com, amin elég sok könyv elérhető egy havi előfizetéssel, sőt audiokönyvek is, és mindössze 9$-ba kerül havonta-kb 3000 ft. Iratkozz fel ezen a linken 2 hónap ingyenes hozzáférésért.

(UPDATE: Én nem kapok semmit, ha rajtam keresztül iratkozol fel (pedig jó lenne...), de egyszerűen fantasztikusan elégedett vagyok a Scribd-el. 9$-ba kerül egy hangoskönyv kredit, vagyis lényegesen olcsóbb, mint az Audible, csak nincsen fenn minden (de rengeteg könyv elérhető), és a mobilos app-ben csak 1,5x-ös sebességgel lehet hallgatni a hangoskönyvet.)

Egyben hozzá kell tenni, hogy nem a könyveken érdemes spórolni: mindezekkel a technikákkal együtt is én már bőven 100e ft felett költöttem Audible-n (Kindle könyvekre pedig egy kisebb vagyont...), tehát nem akarom, hogy úgy nézzen ki mintha visszaélnék a rendszerrel:).  Viszont érthető, hogy a könyv és a hangoskönyv ára együtt valakit eltántoríthat(na), különösen itthon, hiszen a forint hosszú ideje nagyon gyenge a dollárhoz képest, és míg kinn 12-13 dollár majdnem a minimál órabér, itthon máshogy állnak a dolgok.

2883xca7p56ceb.png

De nézzük mit tanultam a kihívásból! 

Kövesd a blogot Facebook-on!

 

Tanulság #1: A legtöbben azért nem olvasnak, mert nem kapják meg azonnal a munkájuk ellenértékét

A kihívás előtt/után többször megkaptam a “miért csinálod ezt?” kérdést, de nekem olyan magától értetődőnek tűnt, hogy inkább egy idő után letudtam annyival, hogy "ezek szerint más értékrendünk van". 

A másik kérdés: “Megérte?”

Úgy értem, komolyan? Nem az a kérdés, hogy ezt megéri-e csinálni, hanem hogy ezen kívül bármi mást érdemes-e csinálni…

Kénytelen voltam észrevenni, hogy sokaknak azért értelmezhetetlen ez, hogy miért jó ez, mert ők abból indulnak ki, hogy munkát végezni/tanulni csak úgy érdemes, ha azonnal megkapod az ellenértékét. És egy könyv elolvasásért, ha csak azért csinálod, hogy okosabb legyél, azért még nem kapsz órabért, nem kapsz diplomát, vagy bármilyen plecsnit.

De úgy haladsz az életben, hogy emeled a társadalom számára az értéked-és ez sokszor olyan munkát igényel, amit nem fizetnek ki azonnal. Nekem van egy 5 számjegyű órabérem tanácsadásokon és coachingokon (érzelmi intelligencia és business coachinggal foglalkozom), de amikor olvasok, akkor sokkal több érték teremtődik a számomra.

Nyilván nem hasonlítható össze a kettő direktben, annyit szeretnék ezzel mondani, hogy érdemes észrevenni, hogy az olvasgatással töltött órákra is rá lehet biggyeszteni egy jó kövér árcédulát, hogy mennyit “keresel” azzal, hogy képezed magad. Nekem ez a felismerés, hogy "beáraztam" ezeket az órákat, sokat jelentett.

Charlie Munger (Warren Buffett üzlettársa, dollármilliárdos) szintén ezt csinálta, belegondolt, hogy ki a legfontosabb ügyfele, rádöbbent, hogy saját maga, és eladott magának konzultációs órákat, amiket önképzéssel és önreflexióval töltött.

Tanulság #2: Vak voltam, de most már (többé-kevésbé) látok

Nemrég tartottam egy élő online tréninget egy olyan témáról, amibe eddig nem akartam belemenni, egyrészt azért, mert nem vagyok szakértő benne, másrészt azért, mert kényes (de fontos) téma.

Személyes pénzügyek, vagyis hogyan használd fel az anyagi erőforrásaid, és mikor döntenek különböző pszichológiai okok miatt rosszul az emberek.

Egyszerűen annyit csináltam, hogy összegyűjtöttem annak az 5-6 könyvnek a tartalmát, amit ez alatt a 30 nap alatt erről a témáról olvastam, pontosan megemlítve, hogy honnan származnak az infók,és hogy én nem pénzügyi tanácsadó vagyok, és nincs is semmi ilyen ambícióm.

Körülbelül 100-an vettek részt az élő webinaron, és rengeteg köszönőlevelet kaptam utána olyan emberektől, akik úgy érezték, hogy megragadtak, vagy korábban hitelre vásároltak, és ez az utóbbi években gúzsba kötötte őket. Sokan akkor döbbentek rá, hogy miért nem tudnak előrehaladni.

Ez egyrészt örömhír, másrészt szörnyű, hogy évek mentek el sokaknak az életéből egy rossz tervet követve. Ha valaki akár csak egy ilyen témájú könyvet elolvasna, azonnal látná, hogy amit a legtöbben csinálnak az fenntarthatatlan és hibás, mindig csak egy problémányira vannak az anyagi gondoktól (egy leépítés a munkahelyen, egy karambol az autóval, egy kamatemelés a bankoktól).

És sokan ennek ellenére sem teszik meg. Inkább leélik az életüket a pénzügyekre panaszkodva (”minden drága”, “nem fizetnek meg eléggé”, stb…), mint hogy elolvassanak egy könyvet is a témáról.

Amikor nem olvasok, én elvesztem a képességet, hogy "lássak". Amikor csinálom, akkor tudom, hogy bármi történjen is, rendben leszek, mert napról-napra többet tudok. 

2883mmac5mybse.png

Tanulság #3: Az akaraterő az erények királynője

Amikor belevágtam, nagyjából 50 percet bírtam egyhuzamban olvasni, mert egy idő után fizikailag is megterhelő a sok információ feldolgozása. Ez az egy hónap végére másfél órára nőtt, amit annak tulajdonítok, hogy folyamatosan feszegettem a határaim (és ezzel fejlődött a koncentrációra való képességem), jobban felkészültem a sprintekre (meditáció+zöld tea előtte, jegyzetelés utána), és láttam, hogy ez más területekre is kihat.

Ugyanis a napi egy könyv mellett én dolgoztam tovább, és nagyon szépen sikerült azzal is haladni.

Az akaraterő az erények királynője, mert minden más erény kialakításához, vagy használatához szükség van rá. Én azt tapasztaltam, hogy az olvasási rituálé, a meditációval együtt olyan, mint egy konditermi edzés az elmének, és jelentősen fejlesztette a képességemet, hogy irányítsam a figyelmem.

Sajnos egy olyan világban élünk, ahol rengeteg minden küzd a figyelmünkért, és ezért nagyon sokan szinte teljesen elvesztették a képességüket, hogy valamin elmélyülten tudjanak dolgozni. Egy felmérés szerint, ha valaki rendszeresen megnézi az e-mailjét munka közben, az olyan mértékben rontja a produktivitását, mintha füvezne.

Akaraterőre mindenkinek szüksége van, és egyre kevesebben rendelkeznek vele.

Ami persze csak még értékesebbé teszi.

Kövesd a blogot Facebook-on!

Konklúzió

A Tacit lényegében arról szól, hogy minden egyes hónapban olyan kihívás elé állítom magam, ami az egész életemben szolgálni fog. 

Nem az a kérdés, hogy érdemes-e ezekkel foglalkozni, hanem hogy érdemes-e másra figyelmet fordítani. Én hiszek abban, hogy csak az tudja boldoggá tenni az embert, ha tudja, hogy a holnap jobb lesz, mint a ma, mert szünet nélkül halad. 

Ennek a legjobb támogatója az olvasás. Én rengeteget csinálom, hasznomra vált;).

Összeállítottam egy listát a legjobb könyvekből, amik után a leginkább úgy éreztem, hogy jobban értem, hogy mi fog történni a jövőmben, amelyek óriási hatással voltak a gondolkodásomra.

Töltsd le az alábbi linken:

2883xpidrqtrle.png

A bejegyzés trackback címe:

https://tacit.blog.hu/api/trackback/id/tr738029440

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Görög Ádám 2015.11.01. 18:35:57

Peter Diamandis, Steven Kotler: Bold

Dave Ramsey: Total Money Makeover

James Altucher: The Rich Employee

MJ DeMarco: The Millionaire Fastlane

Ashlee Vance: Elon Musk

Richard L. Brandt: Egyetlen Kattintás

Daniel H. Pink: A Whole New Mind

Jason Fried: Rework

Peter Diamandis, Steven Kotler: Abundance

James Altucher: Choose Yourself Guide to Wealth

Brian Burke: Gamify

Kevin Werbach, David Hunter: For the Win

Jane Mcgonigal: Reality is Broken

Nir Eyal: Hooked

Oren Klaff: Pitch Anything

Daniel Goleman: Emotional Intelligence

Travis Bradberry, Jean Greaves: Emotional Intelligence 2.0

Chip Heath, Dan Heath: Switch

Csíkszentmihályi Mihály: Flow-Az áramlat

Askmen.com: The Style Bible

Joe De Sena: Spartan up!

Seth Godin: Tribes

Daniel Pink: Drive

Jack Schafer: The Like Switch

Harvard Business Review: HBR’s 10 Must Reads on Emotional Intelligence

James Allen: As a Man Thinketh

Kelly Mcgonigal: Willpower Instinct

Jim Loehr & Tony Schwartz: The Power of Full Engagement

Perry Marshall: 80/20 Sales and Marketing

Simon Sinek: Start with Why

dynuchu · http://facebook.com/dynuchu 2015.11.01. 19:09:10

Először is gratulálok! Szép teljesítmény!
Másodszor is, nagyon tetszik a módszer, szerintem adok neki egy esélyt! :)
Harmadszor, tetszik a lista! Csíkszentmihályi, Seth Godin... ééééés Simon Sinek (utóbbi talán Peti miatt? ;) :) ) Ja, és mindig rácsádálkozom, hogy mennyire csodás, hogy mindenhol ott a Pareto elv (80/20-as szabály)

Megyko · http://www.szinkronrendezo.blog.hu 2015.12.17. 21:27:42

Newton mondása, az "Óriások vállán álltam" egy gúnyos kiszólás volt az alacsony, vagy legalább részben testi fogyatékos Robert Hooke-nak. Képes volt egy levélben bújtatva piszkálni őt. Bár ez elképzelhető, hogy csak feltételezés. MIndenesetre Newton hírhedten nárcisztikus figura volt. Biztos illik a szlogenje ehhez az egész 30 könyv/30 nap alatt dologhoz? Ha jobban belegondolok nem is tudom.

Görög Ádám 2015.12.18. 11:51:20

@Megyko: Szia! Erről nem tudtam, de ezzel együtt is az emberiséget a történelme folyamán többnyire "produktív nárcisztikus" emberek vitték előre (ma is: Jeff Bezos, Elon Musk, Steve Jobs, Bill Gates(most már nem annyira, de annak idején határozottan)). Egyszerűen tökéletes emberek nincsenek, Gandhi is állítólag borzalmas családapa volt, és ez a karakterisztika teszi lehetővé a nagy teljesítményeket.

tordafilm 2017.03.08. 17:54:27

Kedves Ádám!
Szabad tudni, hogy a pénzügyi előadást melyik 5 könyvből raktad össze?
Illetve meg lehet tekinteni róla készült videót esetleg?
süti beállítások módosítása